A német abc

A német abc nagy- és kisbetűi kiejtéssel

 

Üdvözöljük a ReformDeutsch Oktatási és Módszertani Központ honlapján! Ismerkedjen meg a német abc, azaz a német ábécé nagy- és kisbetűivel, a helyes kiejtéssel, beszédközpontú német nyelvtanulási ajánlatainkkal, hazai és nemzetközi referenciáinkkal: 

 

Német abc német ábécé

A mai német ábécé az összetett, illetve umlautos betűk nélkül összesen 26 betűből áll. Kiejtése meglehetősen könnyű, mivel a német és a magyar ábécé sok tekintetben hasonlít. Különbségként megjegyezhetjük, hogy a magyar ábécé nem tartalmazza az „ä”  és „ß” betűket, míg a német ábécéből hiányoznak a kettős mássalhangzók.

Iratkozzon fel hírlevelünkre


Íme a német ábécé nagybetűi:


A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, X, Y, Z


Íme a német ábécé kisbetűi:

a  b  c  d  e  f  g  h  i  j  k  l  m  n  o  p  q  r  s  t  u  v  w  x  y  z



Amint látjuk nem szerepel az ábécében egy umlautos betű sem, mint például Ö vagy Ü. Ennek egyszerűen az az oka, hogy ezek a betűk nem számítanak különálló betűknek a német ábécében, mint ahogyan az ß, az úgynevezett „eszcett” sem.


A bevezető áttekintés után a kiejtés elsajátításához vegyünk át négy szabályt a német ábécére vonatkozóan:
1.    A németben nincsenek ékezetek
2.    Az a betűt á – nak ejtjük
3.    Az e betűt a szavak végén e betűként, a szavak elején é – ként ejtjük
4.    Két egyforma mássalhangzó előtt a magánhangzót röviden ejtjük



A bevezetésben már említettem, hogy a német ábécé nem tartalmaz kettős magánhangzókat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan betűk, illetve betűkapcsolatok, amik érdekesebbé teszik a nyelv elsajátítását. Ahhoz, hogy a német szavakkal megfelelően bánjunk, ismernünk kell ezeket a betűkapcsolatokat és viselkedésüket.


Vessünk tehát egy pillantást a német betűk és betűkapcsolatok sajátosságaira és gyakoroljunk bátran a megadott szavakkal:

1.    A dupla w kiejtése v – der Wagen (kocsi)
2.    Az s betűt a szavak végén sz betűként ejtjük ki – das Haus (ház), der Bus (busz)
3.    Az s betűt a szavak, illetve szótagok elején z betűként ejtjük ki – singen (énekel), Josef
4.    Az ß, ss kiejtése ssz – essen (eszik), groß (nagy)
5.    Az st betűkapcsolat kiejtése a szavakban és szavak végén szt – das Fenster (ablak)
6.    Az sp betűkapcsolat kiejtése a szavakban és szavak végén szp – die Knospe (rügy)
7.    Az sp, st betűkapcsolat kiejtése a szavak elején sp, st marad – die Straße (utca), spielen (játszik)
8.    Az sch kiejtése s – die Schule (iskola), die Tasche (táska)
9.    A h betűt nem ejtjük akkor, ha az előtte lévő magánhangzó hosszú, ez az úgynevezett néma h – die Uhr (óra), der Lehrer (tanár)
10.  A ch betűkapcsolat kiejtése k (szó elején) – Christine
11.  A z (neve: cet), tz kiejtése c – die Katze (macska), Franz
12.  A v (neve: fau) kiejtése f – der Vater (apa), der Vogel (madár)
13.  A ck betűkapcsolat kiejtése kk – backen (sütni), der Rock (szoknya)
14.  Az ä kiejtése e vagy é – der Jäger (vadász)
15.  Az ei, ai betűkapcsolatok kiejtése áj – ein (egy), Heidi
16.  Az ie betűkapcsolat kiejtése í – Marie. Ennél a betűkapcsolatnál azonban kivételek is vannak, ahol az ie kiejtése ie marad – Familie (család)
17.  Az au betűkapcsolat kiejtése áo – die Maus (egér), der Baum (fa)
18.  Az aa, ee, oo betűket hosszan, aza á-ként, é-ként, ó-ként ejtjük – der See (tó)
19.  Az eu, äu betűkapcsolatokat aj-ként ejtjük – neun (kilenc), neu (új)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre


A német ábécé betűinek kiejtésében az alábbi videó is segít:

   


 

német abc német ábécé

A német abc elsajátítása beszédközpontú nyelvtanulási ajánlatunkkal

ReformDeutsch A1, A2, B1, B2 szint

 

Szeretné elsajátítani a német ábécét? Vagy szeretne folyékonyan beszélni németül? A beszédközpontú német tanulás az A1 szinttől egészen a B2 szintig megtanítja Önt folyékonyan és nyelvtanilag helyesen beszélni németül. Felváltva, hazai és nemzetközi szakembereinkkel gyakorolja a beszédet beszédközpontú német nyelvtanulási ajánlatunkkal. Célunk, hogy az Ön aktív szókincse egyre nagyobb legyen, a nyelvtani szabályokat automatizálva használja beszéd közben. Eredményeink garanciája, hogy nálunk nincs házi feladat: addig gyakorolja velünk az egyes élethelyzeteket, amíg nem beszél magabiztosan és helyesen németül. Ismerkedjen meg szolgáltatásunkkal RÉSZLETESEBBEN ITT vagy FOGLALJA LE INGYENES PRÓBAÓRÁJA IDŐPONTJÁT ITT

 


 

német abc német ábécé

Német ábécé és német nyelvtanulás állásinterjúra készülőknek

ReformDeutsch JOB

 

Német állásinterjúra készül? Szakembereinkkel 2 x 90 perc alatt felkészítjük. A német nyelvtanulás keretein belül megtanulja a német abc betűit, hogy a nevét le tudja betűzni, megtanul célravezetően bemutatkozni, elmondani tanulmányai és tapasztalatai által szerzett tudását, kiemelni erősségeit, tárgyalni a bérkövetelményeiről, elmondani mindent eddigi tapasztalatairól és diplomatikusan közölni elvárásait új munkaadójával. A német tanulással és ezáltal a nyelvtudás fejlesztésén kívül értékesítőink megtanítják hatékonyan "eladni" Önmagát. Ismerkedjen meg szolgáltatásunkkal RÉSZLETESEBBEN ITT vagy KÉRJEN AJÁNLATOT ITT

 


 

német abc német ábécé

A német abc tökéletesítése és német nyelvtanulás menedzsereknek

ReformDeutsch MANAGER

 

Német vállalatnál menedzser, vagy német ügyfelekkel / munkatársakkal dolgozik? Nemzetközi csapatunkkal szakmai német nyelvtanulást biztosítunk Önnek és fejlesztjük menedzseri képességeit német nyelven. A német tanulás menedzsereknek keretein belül elsajátítja a projekt definiálását, a folyamatok tervezését és irányítását. Megtanítjuk a testbeszéd árulkodó jeleinek felismerésére. Elsajátítja az adattömeg rendszerezését és elemzését. A szakmai német tanulás mellett továbbfejlesztjük kommunikációs készségeit és még sok minden mást. Ismerkedjen meg szolgáltatásunkkal RÉSZLETESEBBEN ITT vagy KÉRJEN AJÁNLATOT ITT.

 


 

német abc német ábécé

A német ábécé tökéletesítése és német nyelvtanulás értékesítőknek

ReformDeutsch VERKAUFSTRAINING

 

A németajkú országokban (Németország, Ausztria, Svájc) értékesít? Német nyelvtanulási lehetőséget biztosítunk Önnek, hogy szolgáltatásait vagy termékeit sikeresebben értékesítse. Beszédtudása fejlesztésén kívül szakembereinkkel bővítheti tudását a következő témákban: piackutatás, célcsoport meghatározása, adatgyűjtés, stratégia kidolgozása, potenciális ügyfél megszólítása, bizalomépítés, tárgyalástechnika, testbeszéd, upsell, networking, lobbying és még sok minden más. Ismerkedjen meg német tanulási szolgáltatásunkkal RÉSZLETESEBBEN ITT vagy KÉRJEN AJÁNLATOT ITT

 


 

Rólunk és beszédfejlesztő német nyelvtanulási módszerünkről mondták

 

német abc német ábécé

 

Pintér Katalin, Ügyvezető, Gerbeaud Gasztronómia Kft., Budapest, Magyarország

"Véletlenül találtam rá a cégre és várakozáson felüli szolgáltatást kaptam. Szolgáltatásaikat mindenképpen másnak is ajánlanám, mivel rugalmasak és nagyon felkészültek."

 

német abc német ábécé

 

Ing. Miroslav Zahoranský, HR Menedzser, Rajo a.s., Pozsony, Szlovákia

"A ReformDeutsch szolgáltatásai teljes mértékben megfeleltek elvárásainknak. Pozitív tapasztalataink alapján szolgáltatásaikat másoknak is ajánljuk. Munkájukat mindenekelőtt a proaktív hozzáállás és a minőségi szolgáltatás jellemzi."

 

német abc német ábécé

 

Annamária L., Sopron, Magyarország

"Alig egy hónapja kezdtem a ReformDeutsch-al a beszédgyakorlatokat ezért most, 8 alkalom után szeretném megosztani tapasztalataimat. 3 éve tanulom folyamatosan a nyelvet. A sikeres középfokú nyelvvizsga megszerzése után jelentkeztem a ReformDeutsch-hoz, hogy a hétköznapi beszéd is könnyedén menjen. Eleinte természetesen voltak fenntartásaim, de már a bemutató órán láttam, hogy ez valóban más. Így belevágtam és nem bántam meg. Minden héten várom az órákat. A tanárnők nagyon kedvesek és kiszúrják mi az a terület ami valóban gondot okoz és addig nem mennek tovább, míg az el nem tudom sajátítani. Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy már a 4. alkalom után elkezdtem németül gondolkodni. Már több tanfolyamon hallottam, hogy németül kell gondolkodni, de ezt eddig soha nem tapasztaltam meg, ezért nem is értettem hogyan kellene csinálni. A ReformDeutsch-nál olyan pörgősek az órák, hogy nincs idő lefordítani a kérdést és a választ, az állandó német környezetben elkerülhetetlen, hogy németül gondolkodjon az agy. Ez számomra teljesen hihetetlen felismerés volt, hiszen így könnyebben értek és jobban haladok, nem mellesleg biztosabban használom a nyelvet is. A hétköznapokban sajnos nem vagyok német nyelvű környezetben, de ennek ellenére úgy érzem, most könnyebben és használhatóbban megy a nyelv elsajátítása és már nem érzem olyan távolinak a külföldi munkavállalást. A tanulást természetesen folytatom, és mindenkinek ajánlani fogom ezt a remek lehetőséget aki komolyan gondolja az idegen nyelv elsajátítását."

 

német abc német ábécé

 

Russell Ketteringham, Elnök és Ügyvezető, Észak-Amerika, BOS Automotive Products, Rochester, Michigan, Egyesült Államok

"A ReformDeutsch szolgáltatásaival nagyon elégedett voltam. Rugalmasság és minőségi szolgáltatás jellemzi. Csak ajánlani tudom."

 

német abc német ábécé

 

Dávid S., Debrecen, Magyarország

"A tréninget pár évvel ezelőtt választottam és fél évig csináltam, hogy fejlesszem a német nyelvű kommunikációs képességeimet. A tanfolyam előtt folyamatos problémáim voltak, mivel görcsöltem a nyelvtani szabályok betartása miatt. A tréning befejeztével sikerült elhelyezkednem egy német nyelvű cégnél és amellett, hogy megszűntek a gátlásaim a beszélgetések során, rendkívül sokat fejlődött a szókincsem is. A képzést azért ajánlom másoknak, mert viszonylag rövid idő alatt nagy előrelépés tehető a nyelvi képességek fejlesztésében és ezzel karrier szempontjából is sikereket lehet elérni. Számomra ez egy nagyon jó befektetés volt."

 

német abc német ábécé

 

Carlos Aragón, Műszaki vezető, BOS Automotive Products, Inc., Guanajuato, Mexikó

"A ReformDeutsch kommunikációs tréningje meglepően gyors eredményeket hozott. Szókincsem, beszédkészségem tanóráról tanórára egyre jobban fejlődött, mindez otthoni tanulás nélkül. Nem egész egy év alatt eljutottam a B2 szintre. Mindekinek ajánlom."

 

német abc német ábécé

 

Somody Csaba, Műszaki igazgató, COTHEC Energetikai Üzemeltető Kft., Győr, Magyarország

"A ReformDeutsch szolgáltatásával nagyon elégedett voltam. Mindenkinek ajánlom, aki arra törekszik, hogy a tréning segítségével bővítse a szókincsét és fejleszteni akarja a kommunikációs képességét. Folyamatos idegennyelvű beszéd lehetőségét nyújtja az egyes témák megbeszélése kapcsán. Pontos, precíz, rugalmas és eredményközpontú, tudom ajánlani mindenkinek."

 

német abc német ábécé

    

Milan Mikuš, EMEA Sales & Marketing Director, ESET s.r.o., Pozsony, Szlovákia

"A ReformDeutsch kommunikációs tréningjeivel nagyon elégedettek voltunk. Másoknak is ajánljuk őket. Főleg a kiváló, energikus és egyedi oktatásuk miatt."

 

német abc német ábécé

   

Andruska Attila, Projekt Manager, Thyssenkrupp, Dortmund, Németország

"A ReformDeutsch szolgáltatásaival elégedett voltam. Mivel oktatásuk minősége és formája nagyon tetszik és tökéletesen kielégiti a szoros időbeosztásigényt, ezért másnak is ajánlanám."

 

német abc német ábécé

 

Molnár Tamás, Ügyvezető, Várkert kávézó, Mosonmagyaróvár, Magyarország

"Maximálisan elégedettek voltunk a ReformDeutsch szolgáltatásaival. Ajánljuk őket mindenkinek, aki gyorsan akar sikereket elérni. Oktatásuk nem a hagyományos módon történik, ezért sokkal emberközelibb és hatékonyabb a munkájuk."

 

 

 

 Német abc. Német ábécé. Abc német.


német szavak kiejtése | német városok | német sütemények | német gyakorló feladatok | leghosszabb német szó | német igeragozás | német ragozás | német önéletrajz minta | német melléknévragozás | nyelvvizsga | német női nevek | német kifejezések | Németország | német magyar fordító | fordító | fordítás | nyelvtanulás | nyelvtanulási módszerek | oktatási módszerek | német szöveg | német hanganyag | online marketing | értékesítésüzleti tervüzleti terv mintaüzleti terv készítésemarketing tervmarketing stratégiae kereskedeleminternetes kereskedelemelektronikus kereskedelem | online kereskedelem
Megosztás: